117 éves tradíció

A bárány család története

A Bárány család 117 éve, négy generációra kiterjedően foglalkozik baromfitenyésztéssel, ezáltal Magyarország legrégebbi baromfitenyésztő dinasztiája.

Bárány Lászlóné,
Bárány László  alapító családfő/ üknagyapa

1907

A Bárány család 1907 évtől foglalkozik baromfi tenyésztéssel és keltetéssel. Az alapító családfő 1. Bárány László (üknagyapa) a múlt század elején a Békés megyei Széchenyi grófok birtokain volt „uradalmi baromfi tenyésztő”.

20-as ÉVEK

Az Üknagymama Bárány Lászlóné és az Üknagyapa Bárány László már a 20-as évektől közösen nemesítettek és tenyésztettek különböző baromfifajtákat. Eredményes munkájukért több kitüntetést is kaptak. Ebben a Széchenyi gróf kastélyban született meg 1921-ben legidősebb gyermekként 2. Bárány László a Dédnagyapa.

Középen: Bárány László üknagyapa,
az Ő jobb oldalán Bárány László dédnagyapa,
bal oldalán kollégájuk látható

1937

Az Üknagyapa a 30-as évek közepén otthagyta a grófi birtokot, és szövetkezeti formában saját vállalkozásba kezdett. A virágzó vállalkozáshoz 16 éves korában a dédnagyapa 2. Bárány László is csatlakozott. Ezen az 1937-ben készült fényképen középen az Üknagyapa, az Ő jobb oldalán a 16 éves Dédnagyapa, bal oldalán pedig egy kollégájuk látható.

50-es évek

1945-ben a Dédnagyapát elhurcolták Szibériába hadifogságba, ahonnan 1948-ban tért haza. Ekkor szerzett tudomást arról, hogy míg Ő hadifogságban volt 1946-ban az édesapja -az Üknagyapa – meghalt, a keltetőt a háborúban teljesen lerombolták. Bárány László a Dédnagyapa az 50-es években Kelet-Magyarországon több helyen is dolgozott keltetőüzemek vezetőjeként. 1958-ban Derecskére vezényelték, ahol a feladat a kelet-magyarországi állattenyésztés megerősítése és egyben az ország akkori legnagyobb keltető üzemmének megépítése volt. Ezt a keletető üzemet 1971-ben bekövetkezett haláláig vezette.

Bárány László dédnagyapa
Középen id. Bárány László,
az Ő jobb oldalán: Bárány László,
bal oldalán: Bárány Péter látható

Harmadik generáció

A harmadik generációt id. Bárány László képviseli (Apánk)  aki 1952-ben született, és ahogy Ő szokta mondani ,,a derecskei keltető gépek háta mögött nőtt fel” Az agráregyetem elvégzése után 1978-ban Kisvárdán a Hunnia Coop baromfifeldolgozó üzemében kezdett el dolgozni, majd az üzem termelési főmérnöke lett. Időben megérezte a változás szelét, ezért 1988-tól egyéni vállalkozó lett, és egy kis garázsban kezdett el keltetni. A kikelt naposcsibéket az általa vezetett Barkas -szal hordta szét, és értékesítette a falvakban. Magyarországon a rendszerváltás és a magántulajdon szerzésének lehetősége új dimenziókat nyitott.

Cégalapítás 1994

A Master Good cégcsoport mint vállalkozás 5 fővel indult 1994.-ben, majd 1998-ban egy intenzív fejlődése kezdődött, jelentős léptékű beruházásokkal, és foglalkoztatási létszámbővüléssel.   A fokozódó verseny, és a folyamatos piaci kihívások szükségessé tették a cég tevékenységi körének bővítését, megteremtve ezzel egy teljes körű baromfi integráció Ebben az időben létesült több baromfi tenyész-és brojlertelep, további takarmánykeverő üzem, és elindult a mezőgazdasági növénytermesztési integráció is.

Master Good Cégcsoport
baromfitelepén készült szülőpár fotó
Együtt a 3., 4. és az 5. Generáció

Napjaink

Az id. Bárány László tudatosan nevelte a szakmára a két fiát Lászlót és Pétert.   Amikor a 4. generációval a két fiú becsatlakozott a cég vezetésébe, új látásmódot hoztak, így hárman jóval nagyobb terhet visznek ami az eredményeken is látszódik. Vezetői feladatokat először László kapott, aki a Debreceni Egyetem Általános agrármérnöki szakát elvégezve, a cégcsoportnál a teljes élelmiszeripari portfolió irányításával,a termelés és a kereskedelmi feladatok vezetésével lett megbízva. Irányítása alatt a cég teljes szervezeti átalakuláson ment végbe és stratégiai irányt is váltott. Péter, aki a Debreceni Egyetemen agrárközgazdászként végzett., szintén nagyon hamar ,,beletanult,, a cégcsoport teendőibe. Tőle sem állt távol az újítás, a modern gazdasági szemlélet, az átszervezés, az eredményesség érdekében. A stratégiailag kiválóan felépített tervét eredményesen véghezvitte a cégcsoport gazdaságosságának érdekében. A cégcsoport jól ötvözi a tradíciót és a modern szemléletet.