tanyasi-mg

SZABADTARTÁSBAN, TERMÉSZETES TÁPLÁLÉKON NEVELT TANYASI CSIRKE

A Tanyasi Csirke szabadtartásban, hozzáértő gondoskodás mellett nő fel. Húsa a mozgástól, a friss levegőtől, a természetes tápláléktól és a lassú növekedéstől lesz kivételesen finom és egészséges.

TRADÍCIÓ

A Bárány család 117 éve, négy generációra kiterjedően foglalkozik baromfitenyésztéssel, ezáltal Magyarország legrégebbi baromfitenyésztő dinasztiája.

Együtt a 3., a  4.
és az 5 Generáció
Bárány Lászlóné,
Bárány László alapító családfő/ üknagyapa

1907

A Bárány család 1907 évtől foglalkozik baromfi tenyésztéssel és keltetéssel. Az alapító családfő 1. Bárány László (üknagyapa) a múlt század elején a Békés megyei Széchenyi grófok birtokain volt „uradalmi baromfi tenyésztő”.

20-as ÉVEK

Az Üknagymama Bárány Lászlóné és az Üknagyapa Bárány László már a 20-as évektől közösen nemesítettek és tenyésztettek különböző baromfifajtákat. Eredményes munkájukért több kitüntetést is kaptak. Ebben a Széchenyi gróf kastélyban született meg 1921-ben legidősebb gyermekként 2. Bárány László a Dédnagyapa.

Baromfinemesítés elismeréséért kapott oklevelek
Középen: Bárány László üknagyapa,
az Ő jobb oldalán Bárány László dédnagyapa,
bal oldalán kollégájuk látható

1937

Az Üknagyapa a 30-as évek közepén otthagyta a grófi birtokot, és szövetkezeti formában saját vállalkozásba kezdett. A virágzó vállalkozáshoz 16 éves korában a dédnagyapa 2. Bárány László is csatlakozott. Ezen az 1937-ben készült fényképen középen az Üknagyapa, az Ő jobb oldalán a 16 éves Dédnagyapa, bal oldalán pedig egy kollégájuk látható.

Egészséges, minőségi alapanyag

A legjobb kezdet a főzéshez.

Ha az vagy, amit megeszel, akkor nem mindegy, hogy mit eszel. Csirkéink természetes táplálékon nevelkednek, megfelelő körülmények között, ezért húsuk egészséges, rostos, ízletes, és 16%-kal kevesebb vizet tartalmaz, mint az ipari csirkéké.

Tanyasi csirke bőségtál

Tanyasi csirke comb

Tanyasi csirke combja filézve

Tanyasi csirke melle filézve

Tanyasi csirke szárnya

Tanyasi csirke színe java

Tanyasi egész csirke

Tanyasi egész csirke rántani való

Sárközi Ákos

A Master Good márkanagykövete

Hazánk egyik méltán leghíresebb séfje. Sárközi Ákos pályája egyedülállónak számít itthon, ugyanis elérte a legmagasabb fokú szakmai elismeréseket, mindemellett pedig televíziós szerepléseinek köszönhetően országos népszerűségre tett szert.

A Master Good Cégcsoport több mint 117 éves hagyományra tekint vissza 

A hazai és a nemzetközi piacon elismert és versenyképes Master Good Kft. kiváló minőségű Tanyasi termékcsalád tagjait kínálja a vásárlóknak. A tudatos fogyasztás a minőségi termék iránti elkötelezettség és a fogyasztók érdekei is azt diktálják, hogy a Master Good Cégcsoport gondoskodjon arról, hogy az Ön asztalára kizárólag csak egészséges, kiváló minőségű, biztonságos termékek kerüljenek. A Tanyasi termékcsalád megfelel a Magyar Szabadtartásos Baromfitermelők Szövetsége szigorú előírásainak, a hazai és a nemzetközi fogyasztóvédelmi előírásoknak, követelményeknek. A Master Good – Tanyasi termékcsaládból készült finom ízletes ételek elkészítésével, teljes mértékben lenyűgözheti és meglepheti a családot a ,,nagymamáink udvarában szaladgáló ” hagyományos szabadtartásban nevelt baromfi hagyományos íz világgal. Nagy előnye a készételekkel szemben, hogy megadja a vásárlónak a sütés- főzés élményét.  A csomagoláson feltüntetett tápérték információk segítséget nyújtanak a modern táplálkozást kedvelőinek.

Kapcsolat

Keressen minket bizalommal

Központi iroda: 4600 Kisvárda Ipari út 9.
Telefon: +36 45/501-100
Fax: +36 45/501-190

E-mail: kapcsolat@mastergood.hu
www.tanyasicsirke.hu